Üveges bébiétel és a házi koszt

2017. február 09. - Kontent

Abban megegyezhetünk, hogy mindenki a leges legjobbat szeretné a kisbabájának, függetlenül attól, hogy milyen irányt választ a hozzátáplálás során. Felesleges kritikus szemmel nézni (és főleg bírálni), hogy a szomszéd anyuka vagy a legjobb barátnő mivel és hogyan táplálja a gyermekét. Ez ugyanolyan tiszteletben tartandó magánügy, mint az hogy milyen körülmények között szült, tudja-e szoptatni, hordozza-e, együtt alszanak-e és még sorolhatnám a babavállalással kapcsolatos manapság oly divatos "puskaporos" témákat. A WHO (World Health Organization) ajánlása alapján 6 hónapos kor után érdemes a hozzátáplálást (nem kiváltást) elkezdeni, aminek több oka is van. Az egyik ezek közül, hogy fél éves kor előtt a gyerekek emésztőrendszere még nyitott, így könnyebben kapnak fertőzéseket és alakulnak ki ételallergiák, emésztőrendszeri betegségek a túl korai hozzátáplálás megkezdése miatt.

1_3.jpg

Nagyjából 6-8 hónapos kor között lesznek képesek az anyatej/tápszer mellett az egyéb ételek olyan szintű feldolgozására, hogy az a fejlődésüket elősegítse, allergiás válaszreakció nélkül. Arról, hogy mivel kezdjünk, és hogyan vezessük be fokozatosan a különböző ételeket szinten megoszlanak a vélemények. A védőnőtől, gyerekorvostól, rokonoktól, internetről, de még a szomszéd idős nénitől is kaphatunk útbaigazítást e téren és a legszebb, hogy valószínű mindenki mást és mást fog mondani a helyes sorrendet és módszert illetően. A legjobbat és a legtöbbet akkor tesszük a gyermekünkért és magunkért, ha csak a kicsire és magunkra figyelünk, és azt tesszük, ami a babáknak és ez által nekünk is a legjobb.

Jelek, amelyek arra utalnak, hogy a csecsemő elérte azt a fejlődési szintet, amikor megkezdődhet a hozzátáplálás:

  • a baba segítség nélkül jól ül elvesztette azt a reflexét, hogy a nyelvével automatikusan kilöki a szilárd ételt a szájából
  • a baba tud és akar rágni
  • mutató- és hüvelykujjával képes felcsippenteni ételt, vagy más tárgyakat. Ha a baba használja ujjait, és a tenyeréhez dörzsöli az ételt (tenyérfogás), az nem helyettesíti a felcsippentés fejlődési fokát.
  • a csecsemő szeretne részt venni az étkezéseken, megpróbálja felszedni az ételt, és a szájába tenni azt
  • jelzést ad arra vonatkozóan, hogy szeretne-e Ő is kóstolgatnia az étkező asztalon látottakból, nyit az új ízek irányába.

2_3.jpg

Vannak babák, aki előszeretettel rágcsálnak már az első pillanattól fogva (nekik javasoljuk a BLW-t, azaz az igény szerinti falatkás hozzátáplálást, de csak ha már stabilan tud ülni, hogy korrigálni tudjon, ha félrenyelne) és szép számmal vannak olyanok is, akik függetlenül a fogacskák számától örömmel habzsolják a finomabbnál finomabb üveges vagy házi babapüréket. Ha van időnk, energiánk készítsük el otthon a baba napi menüjét, melynek előnyei:

  • friss idényzöldségekből, gyümölcsökből tudsz dolgozni és a forrást is te döntöd el (javasolt a termelői, biopiacok felkutatása)
  • Te magad válogathatod össze az alapanyagokat és biztos csak az kerül a kicsi tányérjára, amit jónak látsz.
  • a baba étvágyától függően különböző adagokat tudsz készíteni, tárolni, fagyasztani,
  • ha BLW módszerrel (is) etetsz, a babád hamar megismerkedhet az egyes zöldségek, gyümölcsök valódi formájával, állagával stb.
  • ha ügyesen és okosan vásárolsz, alig jelent plusz költséget a baba étkeztetése.

De ha erre nem érzünk késztetést letehetjük a voksunkat az üveges bébiételek mellett is. Ez esetben érdemes utánajárni, melyik gyártó mennyire megbízható. Milyen alapanyagokkal dolgoznak, milyen összetevői vannak az adott bébiételnek. Főleg az elején mindenképpen bio jelzésű terméket érdemes választani, elkerülve ezzel is a mesterséges és felesleges adalékanyagokat és tartósítószereket, amik a hagyományos feldolgozás során sajnos a babaételekbe is bekerülhetnek. Mindig megtalálható rajtuk, hogy hány hónapos kortól ajánlják a babáknak az adott üveget, de gyakorló anyukaként itt szeretnék egy tanáccsal élni. Ne az üvegeken olvasható ajánlott kort figyeljük, mikor kiválasztjuk az aktuális bébiételt, hanem az összetevők alapján a védőnőnk, vagy egyéb megbízható helyről beszerzett hozzátáplálási táblázatunkat kövessük ilyenkor is. Amellett, hogy finomak és a babák számára igen táplálóak ezek az ételek, sajnos szinte kivétel nélkül minden gyártó nagyon nagyvonalú az ajánlott kor meghatározásánál.

3_3.jpg

Az üveges bébiételek előnyei:

  • nem kell foglalkoznod az összetevők keresgélésével
  • a „bio” jelzésű ételnél biztos lehetsz benne, hogy csak természetes alapanyagokat tartalmaz az étel
  • nem kell a készítéssel foglalkozni, csak kinyitod az üveget és már ehettek is
  • bizonyos ételeket lehet, hogy kényelmésebb készen megvenni (pl. passzírozott zöldborsó, kukoricakrém)
  • felbontás előtt szobahőmérsékleten is tudod tárolni
  • utazásnál nagyon praktikus
  • 255 dm üzlet van országszerte, így könnyedén, bármikor beszerezhetőek
  • széles a választék – a natúr zöldség és gyümölcspépektől kezdve a húsos, halas ételekig minden igényt és ízlést kielégítenek
  • minden korosztály megtalálja a számára megfelelőt, mert a dmbio kínálatában egészen 1 éves korig elérhetőek a bébiételek.

Felesleges előre eltervezni és kategorikusan kiállni egyik vagy másik módszer mellett. Próbálgatni, kísérletezni kell, melyik válik be a legjobban gyermekünknél és amellett maradni, amelyik működik. Saját tapasztalatból tudom, hogy egy kisgyerek mellett legyen szó bármilyen területről egy valami biztos és állandó, és az a változás. Folyamatos fejlődésben vannak, mindig minden változik körülöttük, és ezzel együtt az igényeik és a szokásaik is. Legyünk rugalmasak és együttműködőek a gyermekünkkel. Gondoskodjunk róluk szeretettel!

A bejegyzés trackback címe:

https://kolyok.blog.hu/api/trackback/id/tr2412156951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aldric 2017.02.09. 12:54:33

Azt írod, hogy "Ne az üvegeken olvasható ajánlott kort figyeljük, mikor kiválasztjuk az aktuális bébiételt, hanem az összetevők alapján a védőnőnk, vagy egyéb megbízható helyről beszerzett hozzátáplálási táblázatunkat kövessük ilyenkor is. Amellett, hogy finomak és a babák számára igen táplálóak ezek az ételek, sajnos szinte kivétel nélkül minden gyártó nagyon nagyvonalú az ajánlott kor meghatározásánál." Én ehhez annyit tennék hozzá, hogy valójában a magyar ajánlások nagyon specifikusan magyarok: szokatlanul részletesen szabályozottak és eltérnek más nyugati országokéitól. Mi csináltunk egy gyors összehasonlítást: negyenlettunk.blog.hu/2016/08/16/hogyan_taplalnak_hozza_a_vilag_orszagai_1_resz A magyar obezitási és egyéb egészségügyi mutatók alapján nem biztos, hogy mi csináljuk jól.

A másik, hogy a reklámozott DM mellett a Rossmannban és a Müllerben is kaphatóak jó minőségű, BIO, hozzáadott cukor, tartósítószer nélküli, sőt, ha szükséges, gluténmentes termékek is, már üvegenként <300 ft áron. Saját márkás termékeken kívül érdemes figyelni az Univert, HIPP-et (ami itthon drága, Angliában meg olcsó, ironikus módon), nagy ritkán Kecskemétit. Elég változatos a kínálat szerencsére.

A kommentemet a szabadidőmben írtam, a fizetésem terhére :)
süti beállítások módosítása