Általában az iskolai zaklatás csak akkor derül ki, amikor már nagy a baj, és különösen igaz ez az internetes formájára, amely akár öngyilkosságba is hajszolhatja a fiatal áldozatokat. Pedig a tinik - még ha burkoltan - vagy tudattalanul is, de küldik a segélykiáltásokat, amiket a szülőknek észre kéne venniük.
Kép: IMDB, 13 reason why
Tény, hogy nem egyszerű megfejteni a tiniket, nehéz velük szót érteni, sőt, gyakran alig lehet belőlük kihúzni néhány mondatot. És sokszor bizony akkor is csendben vannak, amikor lenne mit mondaniuk, mert erősebb a szégyenérzetük, félnek a következményektől, vagy nincs a szülők felé elegendő bizalom.
A problémák elhallgatása nagyban köszönhető annak is, hogy erősen élnek nálunk az olyan társadalmi beidegződések – főleg a fiúkkal szemben –, amelyek a gyerekeket arra szocializálják, hogy csendben tűrjék, ha a kortársaik bántják őket. Hiszen az “árulkodás csúnya dolog”, és egyébként sem kell minden aprósággal anyuhoz rohanni.
Gyakran az áldozat az utolsó pillanatig hallgat arról, hogy az osztálytársai módszeresen kikészítik. És nemcsak az iskolában, az osztályteremben, útban hazafelé, hanem a virtuális térben is, hisz ez a két zaklatási forma általában kéz a kézben jár, ezért különösen fontos lenne, hogy időben észrevegyük, ha a gyerekünket bántják a kortársai, mint ahogy az is, hogy szülőként, vagy pedagógusként ne bagatellizáljuk el, ha ilyet tapasztalunk, vagy ha különféle változásokat érzékelünk a gyerek viselkedésével, kinézetével kapcsolatban.
Kezdjünk el gyanakodni, ha:
-hirtelen romlani kezdenek a tanulmányi eredményei
-feltűnően sok időt tölt a szobájában, és gyakran kivonja magát a családi programok alól
-extrém reakciói vannak egy telefonhívásra, egy SMS-re, e-mailre, egy közösségi oldalon látott posztra.
Ha hirtelen kiborul, mérges, vagy szomorú lesz, valószínűleg célponttá vált az iskolában, vagy/és a virtuális térben:
-megváltozik a viselkedése, rá nem jellemző dolgokat tesz, (ez általában akkor történik, amikor a gyerek megpróbál úgy viselkedni, hogy a bántalmazói kedvébe járjon, azt remélve ettől, hogy abbamarad a zaklatása)
-nem beszél, vagy csak sablonválaszokat ad, ha arról kérdezzük, mi volt az iskolában?
-gyakran betegszik meg, fájlalja a hasát, a fejét, különböző indokokat keres, hogy ne kelljen suliba mennie
-apró dolgokon felhúzza magát, gyorsan és sokszor kiborul, dühöng, vagy szokatlanul csendes
-hirtelen sokat hízik, vagy lefogy (azok a gyerekek, akiket szexuálisan zaklatnak, gyakran meghíznak, vagy -kórosan lefogynak egyfajta ösztönös, önvédelmi reakcióból).
Ha ezek közül bármelyiket tapasztaljuk, járjunk a végére, beszéltessük, kérjük ki a pedagógusok, vagy ha kell a szakember véleményét, ugyanis a zaklatás, főleg az internetes formája magától nagyon ritkán szűnik meg. Ennek egyik oka az, hogy sokszor azok a gyerekek sincsenek tudatában annak, hogy posztjaikkal, üzeneteikkel mekkora fájdalmat és károkat tudnak okozni másokban. Ezért különösen fontos, hogy ők is szembesítve legyenek, és hogy a felnőttek megértessék velük: internetes tetteiknek ugyanolyan következményei vannak, mintha azokat a való világban követték volna el.
Ha ön jogellenes, vagy kiskorúakra káros online tartalommal találkozik, olvassa el a témáról szóló Index cikket és használja a cikk végén található bejelentő felületet!
