Anyaság. Minden nap ünnepelni kéne. Amikor már reggel nyolc órakor úgy érzed, kétszer átment rajtad az úthenger, és még csak most kezdődik a munkaidőd. Amikor a gyerekek egyszerre beszélnek, követelnek vagy sírnak. Amikor betegség, aggódás, düh, hiszti, kamaszos flegmaság vagy közöny vesz körül. Amikor órákig dolgoztál a konyhában vagy a lakás bármely pontján, és mégis romhalmaz uralkodik. Az igazi édesanya nem a háláért teszi a dolgát, hanem határtalan szeretettel, megértéssel és türelemmel végzi a mindennapi feladatokat. Ugye hogy az anyákat minden nap ünnepelni kéne? Mert megérdemlik. Anya csak egy van. Egyszer az évben pedig hivatalosan is felköszöntjük őket.

Ki tudja, mióta emlékezünk meg az anyaságról? Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amit a különböző országokban más és más napon tartanak, nálunk május első vasárnapján. Maga az ünneplés története az ókori Görögországhoz köthető, ahol tavaszi ünnepséget rendeztek Rheának az istenek anyjának. Magyarországon az első ünnepet a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta 1925-ben, és rá három évre már miniszteri rendelet is hivatalos iskolai ünnepek közé sorolta az Anyák napját.

Gyerekkoromból leginkább a hosszú anyák napi műsorra és az orgonaillatra emlékszem. Az iskolateremben fehér blúzocskában vártam édesanyámat, hogy felköszöntsem, és elmehessünk utána fagyizni. Később a saját készítésű ajándékok még értékesebbé váltak, nagy lelkesedéssel készültem a meglepetésekkel, mert tudtam, anyukámnak mekkora örömet okozok ezzel. Persze az egész anyáknapi köszöntést akkor értettem meg igazán, amikor magam is édesanyává váltam, és átestem az első Anyák napi műsoron. Az óvodában nem közös műsort adtak elő a gyerekek, hanem egyenként hívtak be minket a csemeténk egyéni előadására. Annyira megható volt, ahogy izguló gyermekem csak nekem szavalt és énekelt, miközben apró kezeivel gyűrte a szoknyáját, hogy könnyeimet nem sikerült visszatartanom. Mondjuk azóta sem. Nagyon szép emlékek. A gyerekek mindig izgultak, és ez nem tudom, mennyire jó nekik, de olyan boldogságot, mikor a vers végén végre az ölünkbe ülhettek, azt ritkán élhettünk át. Persze akadt olyan gyerek is, aki nem szólalt meg, és inkább szavak nélkül mondta el anyukája karjaiban, hogy mennyire szereti őt. Mert lássuk be, kisgyerekkorban kevesen szeretnek szerepelni, főleg ha sok ember előtt kell kiállni. Ezért az egyéni köszöntést meghittebbnek és könnyedebbnek gondolom, ahol a gyerekek szinte végig együtt lehetnek a szülővel és kevésbé szoronganak a szerepléstől. És a lényeg a meghittségben, a pillanatokban rejlik.

Összeszámoltam, eddig tizenkettő anyák napi ünnepségen voltam. Mindegyik valami más miatt lett emlékezetes. Vagy a gyermekem hatott meg, vagy a körülötte lévő gyerekek, vagy maga a gondosan készített ajándék. Szeretek belefeledkezni ezekbe a szép pillanatokba. A tavalyi iskolás ünnepség is ilyen volt, amikor rendhagyó módon a gyerekek háttal egy körnek ültek anyukájukkal szemben, és csak nekünk szavaltak és énekeltek. A végén kaptunk egy írásos vallomást, amelyben gyöngybetűkkel fejezték ki, miért szeretnek minket. Különleges élmény volt. Remélem, sokaknak megadatik ez! Mert anya csak egy van.