Gyerekkel a konyhában

A közös főzés az egyik legjobb együtt töltött idő, gyerekszemmel nézve fergetegs buli.

2016. november 21. - krisztiamami

Ha kisgyerekekkel együtt élünk, nem ússzuk meg a mindennapos főzést. Ha csak egy kakaót kérnek, ahhoz is kell egy perc. Ha három éhenkórász gyerek vesz körül, akkor a reggelit, tízórait, ebédet, uzsonnát és vacsorát is szervírozni kell. Kiszámolta már valaki, mindehhez mennyi időt kell a konyhában tölteni? És a piacon vagy a mosogató mellett? Inkább nézzük a jó és a szórakoztató oldalát. A gyerekek gyakran jönnek be a konyhába segíteni, és akkor ott fergeteges buli lesz. Gyerekszemmel nézve biztosan.

konyhaban.jpg

A közös főzést nem lehet elég korán kezdeni. Amíg pár hónaposak voltak a gyerekek, és éppen nem aludtak a főzés ideje alatt, egyszerűen feltettem őket pihenőszékestül a konyhapultra. Mialatt az ebéd elkészült, addig a baba remekül szórakozott egy fakanállal. A helyzet bonyolódott, amikor már nem szerettek egy helyben üldögélni. Ekkor megengedtem nekik, hogy kipakolják az edényeket és a konyhai eszközöket a szekrényből. Amit ők egy pillanat alatt szétrámoltak, azt én órákig pakoltam utánuk. Ellenben lett vacsora. És mint tudjuk, egy kisgyerek mellett minden szabad perc számít. Én is nagyon szerettem anyukámnak segíteni a konyhában, főképp, ha süteményt sütöttünk. Legizgalmasabb feladat az volt, amikor a bekevert nyers tésztát kevergethettem és titokban kóstolgathattam. A tojásrántotta és a száraztészta kifőzésekor szintén ott sündörögtem a konyhában.

Emlékszem, nyaranként anyukámmal és nagymamámmal lekvárt tettünk el a hétvégi telken. Magoztunk a kerti faasztalon, fröcsögött a sok színes gyümölcs, minden úszott a lében. Irtó klassz volt így pacsmagolni, végre nem számított, milyen maszatos az ember. Ezt felnőttként is igyekszem felidézni, amikor a konyha kezd válság sújtotta területé válni. Testvéremmel a kedvenc szórakozásunk a trutymák készítés volt, amit a mamámmal fejlesztettük ki. A lényege, hogy kikészítünk az asztalra tíz-tizenöt féle hozzávalót (liszt, víz, porcukor, kakaópor, fahéj, lekvár, méz, só, bors stb.), és azokat összekeverjük egymással, míg a végén kóstolóversenyt rendezünk. A jókedv, a felfordulás és a hasmars elkerülhetetlen. Mindezen élményekre visszaemlékezve néhanapján én is megengedem a gyerekeknek, hogy köténnyel a nyakukba kedvükre kísérletezzenek a konyhában. Mára a hozzávalók listájához felvettük a babot, a lencsét, a zabpelyhet, az apró cukorkákat, a pudingport és a tejet. A főzés végén megterítünk, és a játékbabák elfogyasszák az íncsiklandó ételeket.

Ha süteménysütés a program, a gyerekek már ovis koruk óta ott állnak kis sámlijukon a konyhapult mellett. Általában mindegyik a hozzávalók szakszerű méregetését szeretné végezni, így csak reménykedhetek az összetevők megfelelő arányában. Minél több gyerek segít a konyhában, annál nagyobb kreativitásra van szükség a feladatok kiosztásában. A legjobban azt szeretem, amikor dolga végeztével mindenki elpárolog a romos konyhából, de nemsokára valaki elkiáltja magát: „Szagot érzek!” Nincs is finomabb egy meleg házi süteménynél.

A házi lekvárt a család minden tagja szereti, így nyaranként négyféle lekvárt teszek el a kis konyhámban. Egyik évben a fiam épp beteg lett a befőzés idejére, de mivel előző nap már megvettem a rekesznyi epret, együtt pucoltuk, vágtuk a gyümölcsöt, majd kevergettük a finom nedűt. Kettesben hosszabb műveletnek bizonyult, de olyan jót beszélgettünk közben, mint azelőtt soha. Nagyon sok előnye van, ha anya rendszeresen főz otthon és bevonja a gyerekeket a munkafolyamatokba. Tudják, amit szülőként mutatunk, az példaértékű számukra. És én örülök a segítő kis kezeknek, bár időnként egyedül még jobban szeretek a konyhában tevékenykedni. Természetesen még jobban örülnék, ha csak időnként kéne…

A bejegyzés trackback címe:

https://kolyok.blog.hu/api/trackback/id/tr598661336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása