Aki játszótérre jár a gyerekével, tudja, hogy nincsenek kifüggesztet szabályzatok, mindenki a saját belátása szerint viselkedik. Mik lehetnek a problémás helyzetek? Ezekre, és a megoldásaikra mutatok most néhány példát!
Kép: welovebudapest.com
Adok-kapok
Nekem az a szokásom, hogy ha lemegyünk a kisfiammal a játszótérre, akkor valamilyen harapnivaló mindig lapul a táskám mélyén, amivel meg tudom kínálni a nagy játék hevében hirtelen megéhező kis gézengúzt. Praktikussági okokból, főleg valamilyen házi- vagy biokeksz, termelői piacon vásárolt gyümölcs (pl. alma, banán), zöldség (pl. hámozott, szeletelt sárgarépa) vagy más hasonló darabos, könnyen fogyasztható harapnivaló. Egy kicsivel mindig többet is teszek a kis tasakba, ha éppen valamelyik játszócimbora szintén megkívánna pár falatot, meg tudjam kínálni őt is. Ki tudja, lehet legközelebb a mi gyerekünk fog ácsingózni egy kis harapnivaló után egy másik anyukánál. Tudjuk, hogy a másé mindig érdekesebb egy kisgyerek számára, azonban mindig kérdezzük meg a kísérő szülőt, hogy megkínálhatjuk-e belőle az ő szeme fényét. Nem tudhatjuk, hogy az újdonsült játszópajtásnak van-e ételallergiája, vagy valamilyen diétán van-e, mindig tartsuk tiszteletben a szülői döntés jogát.
Kisdolog-nagydolog
A minap egy érdekes helyzet alakult ki a játszótéren. Az egyik kislány jelezte az anyukájának, hogy neki bizony nagy dolga van. Az anyuka azonnal igyekezett egy nyilvános illemhelyet keresni a közelben, de lévén, hogy zárva volt a legközelebb eső, úgy döntött, mivel a játszótér egy parkban van - „a természet lágy ölén” oldja meg kislánya problémáját. Ez magában is furcsa helyzetet tud teremteni, de ha már nincs más megoldás, a szükség nagy úr. Szerintem a probléma ebben az esetben inkább azzal volt, hogy mindezt az elkerített játszótéren belül az egyik fának a tövében, egy kis gödröt ásva oldották meg, ami nem túl higiénikus a többi gyerekre nézve. A gyerekek fogócskáznak, bújócskáznak, minden érdekli őket. Fordított helyzetben se hinném, hogy túl boldog lenne az anyuka, ha a kislánya egy bújócska után kakisan térne vissza hozzá. És akkor az egészségügyi következményekről még nem is beszéltünk. Ha nem pelenkás gyerekről van szó, akkor elég nagy már ahhoz is, hogy megkérjük, tartsa vissza az első kávézóig, benzinkútig, étteremig, vagy akár amíg hazaérnek. Ha ez nem működik és rendszeresen olyan játszótérre járunk, amelyiknek nincs vécéje, érdemes felkészülnünk az ilyen helyzetekre és felszerelkeznünk egy hordozható bilivel.
Mit mond a protokollszakértő?
A szakértő elmondása szerint nincsenek írásban rögzített szabályok, viselkedési normák, pedig sok kellemetlen játszótéri helyzettől kímélnénk meg magunkat és egymást, ha lenne egy általánosan elfogadott „házirend” a köztudatban, ami a játszótéren lévő gyerekek és őket kísérő szülők közti „farkastörvényeket” kicsit keretbe foglalná.
Játéközön
Tapasztalatból tudom, hogy szinte mindenki külön túlélő felszereléssel indul el otthonról, ami általában kis vödör, nagy vödör, vagy 6-8-féle homokozó forma, kis lapát, gereblye, kiskocsi, labda, kismotor, dömper, és ami ezeken kívül még éppen aktuális. A gyerekeknek mégis mindig az új kell, a még nem ismert, a másik gyereké. Így válnak közös használati tárggyá szeretett játékaik. Jönnek-mennek, gazdát cserélnek, majd végül úgyis hazatalálnak, vagy elsüllyednek a homokozóban. Miért is lenne ezzel baj? Milyen jó alkalom ez arra, hogy megtanítsunk neki, miként lehet megosztani a játékokat másokkal. Egy udvarias kérdéssel kifoghatjuk a szelet a házsártosabb szülők vitorlájából is, ha kicsikénk épp valami szuper dologba botlik, ami történetesen nem az övé, de szeretne játszani vele. Például: „Nem hiányzik valakinek ez a dömper? Játszhat vele a kisfiam?” – A válasz 99%-ban a “Persze, hát hogyne!” lesz, de azért jobb a békesség.
A szülőnek szóljak vagy a gyereknek?
Gyakorta előfordul, hogy a gyerekek kis kakas módjára, hol kisebb, hol nagyobb vehemenciával, erejüket próbálgatva egymásnak esnek játék közben. Láttam sok kialakuló viszályt a gyerekek között, ahol közbe kellett lépnie a szülőknek, és rendet teremteni az eldurvult helyzetben. Itt vetődik fel a kérdés, hogy ha egyértelműen a másik kölyök vetette el a sulykot a sajátunkkal szemben, vajon a gyerekekkel beszéljem meg a helyzetet, rászólva a más gyerekére, vagy keressem meg a szülőt és őt kérjem meg, hogy rendezze a dolgot? Fontos szem előtt tartani, hogy mások gyermekének a nevelése nem a mi feladatunk és jogunk sincs hozzá, de arra megkérhetjük a másik gyereket, hogy működjön együtt velünk és változtasson a viselkedésén. Ha hallgat ránk, nyert ügyünk van, ha semmibe veszi a kérést, meg kell kérnünk a mamáját vagy papáját, kezelje a helyzetet a saját módszereivel. Szerencsés esetben hajlandó rá.
