Az Irány a Kincses Sziget! egy vadonatúj játék, ami a régi, klasszikus társasjátékokat idézi, ahol a szerencse mellett stratégia és egy kis matek is kellett a sikerhez. Az ilyen játékok esetében valójában nem is az számít igazán, hogy végül ki nyer, mert annyira izgalmas végigjátszani a partit, mivel mindig, minden megváltozhat, akár az utolsó pillanatban is.
A kalóz-életérzés Jack Sparrow kapitány filmvászonra kerülése óta újra régi fényében tündököl. Talán már csak az akciófilmekben újraéledő képregényhősök és a jedik ilyen menők, amikor bemutatnak egy-egy újabb, sokadik folytatást a moziban.
A társasjáték alapsztorija a következő:
Négy kalózkapitány megszerzi a mesés kincseket őrző Kincses sziget térképét, és ahogy ez lenni szokott, az ígéreteik ellenére mindegyikük egyedül akarja megtalálni a hatalmas vagyont. Felvonják a vitorlákat, és kezdődik is a verseny a tengeren, ahol viharok, párbajok, lázadó legénység és más tényezők nehezítik az utat, ráadásul szembejön néhány sziget is, amit naná, hogy el kell foglalni. És hogy ne legyen olyan egyszerű a dolog, egyáltalán nem biztos, hogy az nyer, aki a leghamarabb kiköt a Kincses szigeten. Az útközben szerzett, rabolt, stb. kincsek, a győzelmi pontok és a taktika is számít a végeredménynél.
A játékra való felkészülés elsőre egy kicsit hosszadalmas: ötféle kártyából kell húzni, illetve elhelyezni őket képpel felfelé vagy lefelé a játéktáblán vagy amellett, ki kell osztani a gyöngykagylókat, stb. Lehet, hogy a sokadik játszmánál már mindez automatikusan megy, elsőre koncentrálni kell a feladatra.
Matek a kalózhajón
Amikor végre elkezdődik a tengeri kaland, egy pillanat alatt mindenre elszánt, szakállas és rafkós kalózkapitánnyá változom az egyébként kedves barátaimmal együtt. Ez a játék az első lépéstől fogva szuperizgalmas, ugyanis minden egyes lépést egy „eseménykártya” kísér. Ezek váratlan fordulatok, amelyek egy része csak az eseményt aktiváló játékos előre haladását befolyásolja (pl. lázadás, zátonyok), más része párbajt ír elő (meg kell küzdeni egy általunk választott ellenféllel), de olyan is van, ahol minden játékos bevonódik a csatába.
A stratégia egyik alapja a legénység. Különböző karakterű kalózok alkotják az egyes hajók csapatát, számszerűsíthető értékekkel, mint a szerepjátékoknál. Külön értéket kap a hajózási ismeret, a fizikai erő, az ügyesség és a hírnév is, ebben a játékban alap, hogy fizikai erővel csak a problémák egy részét lehet megoldani. Innentől pedig a játék kőkemény matek: a számok határozzák meg, hogy ki kerül ki győztesen a párbajból, mennyit érnek a kincsek, és hogyan kell számolni a győzelmi pontokat. A grafika külön csillagos ötöst érdemel: a szereplők között akadnak ismerős arcok, pl. Hook kapitány vagy Sundo Khan, és itt-ott hiányzik egy-egy kézfej vagy szem, ahogy a kalózoknál megszokott.
A szabályok szerteágazók és újoncoknak talán sok van belőlük, szinte állandóan puskázni kell, hogy tudjuk, mikor, milyen lehetőségekkel lehet élni, vagy nem élni, mit, mire lehet becserélni, mi, mennyit ér. Egy parti – a játékszabályok ismerete mellett – elvileg 60 percig tart, de készüljünk fel, hogy az első alkalommal csak a szabályok kibogarászásához kell ennyi idő. Legalábbis egy fárasztó munkanap végén.
A játékot egyébként Pierrot tervezte. A zenészként és producerként is ismert alkotó több mint 30 éve foglalkozik társasjátékok fejlesztésével. Eddig csak limitált szériás táblás játékokat készített, ez az első kereskedelmi forgalomban is kapható társasjátéka.
A posztban szereplő fotók a játék prototípusáról készültek, a végleges változathoz tartozó képek itt láthatók:
